Azt nem tudom, hogy a hetvenes években milyen lehetett Japánban az élet, de annyi biztos, hogy már akkor is születtek kiemelkedő dalok, amik természetesen sohasem öregedtek meg, most is legalább annyira jók, mint régen.
Erre jó példa a mostani bejegyzésünk is, az eredetileg Kaguya Hime zenekar által jegyzet Nagori Yuki dal példás karrierje is. Ezt a nagyszerű kis dalt az idők folyamán sokan feldolgozták, így fordulhatott elő az is, hogy lényegében egy Iruka néven futó énekesnő feldolgozásában futott be. De volt már dolga a dallal Natsukawa Riminek, Matsuura Ayának és legutóbb éppen Onitsuka Chihirónak is a legutóbbi koncertjén. Itt pedig lent majd Hirahara Ayaka feldolgozásával találkozhatunk...
A Nagori Yuki igazából egy szomorú búcsúdal, viszont a zenével együtt már inkább olyan mindennapi érzése támad az embernek, hogy minden változik körülöttünk és ez ellen semmit nem tehetünk, csak egyszerűen kicsit szomorkodva sodródunk az árral. Ha innen nézzük, akkor már nem is annyira "tragikus", ilyenek kicsiben szinte minden nap megtörténnek az emberrel.
Egy egyszerű dal különösebben nem eltúlzott hangulattal. Talán ezért is annyira vonzó számomra.
Hirahara Ayakát egyre többször veszem elő, ami miatt egy egyszerű előadó esetében kényelmetlenül is érezném magam, de Ayaka ebben az évben, főleg a koncert DVD-jének köszönhetően >>kötelezően megnézendő tananyag<<, bőven kitűnt az átlagból, így mondhatjuk úgy, kiérdemelte a figyelmet.
Ayakáék pontosan azt csinálták, ami a feladatuk, nem is okoztak csalódást. Az énekesnő hangja akármikor kenterbe veri Irukáét, és behozták a klasszikus vonós hangszereket is a képbe. Mi mást is várhatnánk Ayakától... Tökéletes.
Igen ám, de talán már túlzottan is az. Pont a mindennapi hangulatot teszi tönkre a monumentális hangszerelés és az uniformizált hangzásvilág. Lényegében kiirtották a dalból a népies motívumokat, így "csak" egy kellemes, nyugodt hangzás maradt a zenehallgatóknak.
Utolsó kommentek