Gianni anno, már készített egy két részes összeállítást a k-rockról (lásd itt és itt), amiből ez a banda kimaradt, de ő akkor figyelmeztetett mindekit, hogy önkényesen válogat... Ez a csapat annyira nem ismert a nagyvilágban, hogy legnagyobb koreai popkultúrával foglalkozó fórumon sincs külön részük, míg pl. a Nemesis-nek van (igaz, az sem épp túl látogatott). Első találkozásunknál pedig a fiúk nem is tudták pontosan miről beszélek, mikor megemlítettem a Transfixion-t. Nem csoda, hiszen alig lépnek fel zenei műsorban és infót sem nagyon lehet tudni róluk, a koreai wiki-s lapjuk szerény, angol pedig nincs is.
Ami tuti, hogy négyen vannak, az énekes Haerang elsőre mindenkinek gondot okoz azzal, hogy valóban koreai e, de ő váltig állítja, hogy igen, tehát én hinnék is neki. Jeon Ho Jin a gitáros, Sung Dong Wook a basszgitáros és Chon Ki ül a dobok mögött. Illetve 3 albumuk és két kislemezük jelent meg eddig.
Első találkozást (és a szerelembeesést) az Arirang netes koreai, ámde angol nyelvű tévének és Pops in Seoul! c. műsoruknak köszönhetem, ahol is a csapat Get Show-ja nagyon megtetszett és innen indult a vadászat a többi anyaguk után...

Az mindenesetre tudható, hogy 2002-ben már lelkesen bíztatták a vörös ördögöket, vagyis a koreai fociválogatottat, akik végülis ugye a legjobb négyben végeztek (azt már ne is részletezzük, hogy hogyan...)

Transfixion - 승리를 위하여

Ezután 4 hosszú évig nem jelent meg semmi, remélem épp a katonai szolgálatra vonultak be egyszerre, különben nem tudom milyen más kifogásuk lehetne. Aztán 2006-ban mindent rendbe hoztak és kijött a My Jina, amihez sikerült egy zseniális klipet leforgatniuk. Hősnőnket végigkísérhetjük a boldog visszaemlékezésektől a megcsaláson át, egészen a híd korlátjáig...

Transfixion - My Jina

Legnagyobb örömömre egy filmben is cameóztak egy rövidet (a No Brain-nel egyetemben) és már csak miattuk (és kb. 3 és fél perces feltűnésük miatt) is megérte megnézni a Happy Life c. alkotást.