Nehéz súlyának megfelelően érzékeltetni, hogy ki is Wang Lee-Hom. Ez az Amerikában tajvani szülők gyermekeként, Alexander Wang név alatt 1976-ban napvilágot látott, ott nevelkedett, mandarinul 18 éves koráig egy árva szót sem beszélő zenész az, aki forradalmasította a mandopopot. Mára az egyik legmagasabban jegyzett előadó a kínai nyelvterületen, valamint a Távol-Kelet és Délkelet-Ázsia országaiban. A "chinked-out" stílus atyja (chinked-out: a klasszikus kínai opera és a nyugati pop vadházassága), számtalan hangszeren kifogástalanul és aktívan játszó muzsikus, dalszerző, színész (pl. Lust, Caution) és környezetvédő aktivista.
És ha már szóba kerültek a hangszerek - csak hetek alatt tűnt fel, hogy a Change Me klipjében nincs sehol rockbanda, a videóban négy darab Lee-Hom produkálja magát.
Kérem, ilyen az igazi szerelem. Történt, hogy a fenti bevezető sorokat hosszú hetekkel ezelőtt írtam meg, miután teljesen véletlenül belefutottam az előbbi klipbe. A sors keze vezette kurzorom, amikor találomra rákattintottam az általam egyáltalán nem ismert, soha nem hallott, soha nem látott Lee-Hom aktuális videójára. Miután kíváncsiságból - ekkor már tudatosan őt keresve - megnéztem még féltucat másikat, adtam egy esélyt neki és beszereztem az úriember diszkográfiáját. Ahogy teltek a hetek, azon vettem észre magam, hogy álladóan Wang Lee-Hom szól nálam, szándékos zenehallgatás esetén és háttérzeneként is, munka, tanulás, sőt kocsimosás és takarítás közben is.
Mindig olyan előadót hallgattam szívesen, aki saját stílussal és képzett hanggal rendelkezik (ez utóbbi nagyon fontos), aki azonnal felismerhető ezer másik közül, aki nem téveszthető össze senkivel. Lee-Hom korai lemezeit hallgatva ugyan a beazonosíthatóság még a fasorba' sincs, tipikus hongkongi szirupos, szentimentális balladákat énekelt, de már akkor kiütközött néhány helyen, hogy több van benne, mint amennyit megmutat. Az egymást követő albumai egyre jobbak, és csak így visszanézve, az egészet ismerve döbbenek rá, hogy tulajdonképpen a legtöbb slágere a mai napig vállalható, időtlen klasszikus - például a tíz éve készült Julia. Miközben albumai egyre jobbak, a Faith Yang kommentjei között említett híres 3/11-es indexet is van mersze figyelmen kívül hagyni. Nagy bátorságra vall, néha elmegy a már szinte hihetetlen 4/11, sőt, az 5/11-es arányig! Na hát kérem, ezt nevezem én hazardírozásnak kínai nyelvterületen.
Wang Lee-hom - Julia
Szóval. Miután hetekig csak Lee-Hom-ot hallgattam és már kívülről fújtam a dalokat, elérkezettnek láttam az időt, hogy megnézzem a 2006-os Heroes on Earth World Tour tajpeji állomását (dupla dvd). Soha nem voltam az a rajongós fajta, főleg nem az az ész nélküli - eddig. Wang Lee-Hom az ISTENKIRÁLY, és most megyek, és lecibálom az összes Wonder Girls poszteremet. Egyértelmű, hogy a színpadon érzi elemében magát, az az igazi otthona. Olyan 120 perces showt nyomott le, hogy fel is írtam az "Amit ebben az életben feltétlenül KELL" kezdetű listámra egy Wang Lee-Hom koncert megtekintését élőben (és lehetőleg nem az ötvenéves jubileumit). Szívfájdalom nélkül fogom a nálam egy fejjel alacsonyabb, törékeny ázsiai lányokat félrelökdösni, csak hogy az első sorból csápolhassak a mindenféle színben világító és lehetetlen formájú neonizékkel és hogy teli tüdőből üvöltsem halandzsa-mandarin nyelven a dalszövegeket.
Az egy dolog, hogy profin koreografált show-ról van szó, a nagyok többsége tud ilyet. Ami különlegessé teszi, hogy Lee-Hom egy szerény, természetes, minden sztárallűrtől mentes zenész, aki először táncol párat, majd gitározik néhány dalt, pár másikat zongorán kísér, aztán kezébe kap még hegedűt, dobot és a kínai hagyományos hangszer, az ehru sem marad ki; a koncert zárásakor kezenállásba vágja magát és így átsasszézik a színpadon, és az általában illedelmesen viselkedő - zömmel valódi extázisba esett tizen- huszonéves lányok, de anyukák, nagymamák, kicsik és nagyok, fiúk és helyi menő csávók, nyakkendős üzletemberek alkotta - közönségnek errefelé ritkán kijutó ereszdelahajamat hangulatot kreál. A koncert végig unplugged, playback-nek nyoma sincs, Lee-Hom poénkodik, pörög ezerrel és a kihagyhatatlan balladák ellenére sem ül le, nem unalmas a műsor - persze ehhez tényleg az kell, hogy ismerje az ember az elhangzó számokat. A nagy adag tejszínhabon már csak az agyoncukrozott eper, hogy bár a klipekből nem jön le, de élőben Wang Lee-Hom Elvis-hez mérhető szexepillel bír, egy dögös félisten. Ha Ázsiában sok ilyen szaladgál, akkor nem is lesz olyan könnyű kínai lányokat felszedni...
Wang Lee-Hom - Love Love Love (live) (jazz & swing)
Wang Lee-Hom - Julia (live)
Albumai még egy tekintetben kuriózumnak tekinthetőek. A legtöbben - és ez nem csak az ázsiai előadókra vonatkozik - piacra dobnak 11 számot egy csokorban, de ebből jó, ha 2 sláger van, a többi jellegtelen töltelék. Lee-Hom itt is szembemegy a trenddel, a 11 számból mondjuk 6 sláger, 3 töltelék, de a maradék kettő olyan borzalmas csörömpölés, hallgathatatlan vacak, hogy - és ilyen még nem fordult elő velem! - egyszerűen ki kell kapcsolni, át kell ugorni, ha nem akarok maradandó halláskárosodást szenvedni. Ebbe a kategóriába tartozik például a piros M betűs gyorsétteremlánc felkérésére írt dal. Kétszer is. Az M ázsiai menedzsmentje ugyanis rávette, hogy írjon egy jó kis számot a szlogenből, az I'm Lovin' It-ből. Hát normálisak ezek?! Miért nem már rögtön a MÁV-szignálból?! A lényeg, hogy Lee-Hom kötélnek állt. (anno Nicholas Tse is bevállalt egy P@psit).
Mivel azonban az első változat valamiért nem lett slágerlistás, ezért két évvel később a cég újból bepróbálkozott. Ekkor már valamivel jobb eredményt ért el az I'm Lovin' It. Ehhez nem is kellett semmi más, csak hogy szinte semmit se hagyjon meg szlogenből a címen kívűl.
P.S.: Ha nem lenne elég egyértelmű, elvakult Lee-Hom Wang rajongó lettem.
Utolsó kommentek