Tíz év és nyolc album után szétválnak az első, és egyben az egyik legjobb koreai R&B-duónak útjai. A Fly to the Sky tagjai a továbbiakban szólókarrierjükre fókuszálnak, és bár hivatalosan nem oszlanak fel, nem terveznek több közös lemezt, így a 2009. február 13-án megjelent Decennium című ("Az elmúlt évtized") az utolsó a sorban. A Decennium 12 dalával visszatérnek a gyökerekhez, a lemezről vegytiszta, klasszikus R&B szól. Hogy az milyen is? Tessék meghallgatni az alábbi Restrictiont.
Fly to the Sky - Restriciton
Brian és Hwanhee nem mutatkoznak a klipben, ellenben a főszereplő úriember az a Choi Ji-ho, aki a japán manga, az Antique Bakery egészestés koreai moziváltozatában az önjelölt, kétbalkezes őrangyalt alakítja. Az Antique-ra az első két hétben több mint egymillióan váltottak jegyet, ami nyilván a manga népszerűségének köszönhető, mert a film maga sajnos harmatgyenge. Ebből a sztoriból nagyságrendekkel jobbat kellett volna kihozni (trailer). Na persze a látottak alapján letagadni se lehetne, hogy ez egy japán képregény feldolgozása. ;)
De vissza a FTTS-hez! Az Amerikában született Brian 2006-ban szólólemezt adott ki, és Rainhez, vagy épp Se7enhez hasonlóan (akinek Valentin-napon jelent meg angol nyelvű Girls című kislemeze az USA-ban, Lil Kimmel megtámogatva) hollywoodi karrierről álmodozik. Társa, Hwanhee az Over the Rainbow szappanoperában debütált, most épp a Saranghae - I Love You sorozatban játszik. Bár neki a filmezés köti le idejét, azért a család nem vonul ki a zenéből, unokatestvére, Lee Jang Woo ugyanis az újonnan induló 24/7 nevű csapat tagjaként készül a reflektorfénybe.
Sajnálatos (bár nem csoda), hogy tíz év után beleuntak a k-pop világába, mert ők még tudnak énekelni élőben...
Fly to the Sky Live at Comeback Special
Utolsó kommentek