A Superstar K2 és az American Idol S9 döntőse, John Park most debütált hivatalosan. Persze énekelt már reklámzenét a Superstar K2 többi döntősével, de ez lesz az első, amit zenei műsorokban is hallhatunk tőle. Azt kell mondanom, hogy ideje volt, a többiek már nem is egy kislemezen túl vannak, csalódtam volna, ha egyszerűen elfelejtik őt Koreában.
John egy interjúban elmondta, hogy a Knock c. minialbum legnagyobb inspirációját a magány jelentette (valóban nem vidám dalokkal van tele, mégis hallgassátok meg, mert mind remek!), de úgy érzi már túljutott a nehézségeken és végre tud örülni. Bár a koronát valamelyik műsor 1. helyezése tenné fel a dologra, erre sajnos kevés esélyt látok, ugyanis a miss A és a Big Bang két oldalról nyomja le. Pedig az első helyezés már csak azért is remek lenne, mert azt ígérte, ha nyer előad egy balettet a Fallingra.
A klip a maga egyszerűségével is tökéletes. Bár feltételezem nem volt a legkellemesebb élmény a tél közepén a tengerben sétálni, ráadásul a ruha sem nevezhető épp melegnek, de legalább tökéletesen áll neki.
A debütálás egyetlen negatívumát az időpontválasztásban látom és ezért dühös is vagyok kicsit a Music Farm Entertainmentre.
Utolsó kommentek