Becsapós a barátságos házicica képe, Anna Tsuchiya (土屋 アンナ Tsuchiya Anna) ugyanis minden, csak nem egy kezelhető házikedvenc, inkább egy ragadozó vadmacska. Mielőtt életrajzi adatokkal untatnám a nagyérdeműt, tessék csak megnézni az alábbi videót, és értelmet nyer a fenti kijelentés.
Már a cím is beszédes: Slap That Naughty Body - nosza, ne kérje hiába, büntit a cicának!
Anna Tsuchiya - Slap That Naughty Body
Szerencsére Koda Kumira, ha ilyen témáról van szó, akkor mindig lehet számítani. Természetesen tud ő visszafogottabb is lenni, csak ez a klipjei nagy részében valahogy nem jön össze.. Mondjuk egy ilyen számot nem is lehet plüssmaci ölelgetős klippel eladni, úgyhogy akkor inkább legyen tömény.. Bizonyára ilyen gondolatok fogalmazódtak meg a készítőkben is.
Ezzel csak az a baj, hogy elvonja a zenéről a figyelmet, és már megint arról megy majd a szóbeszéd, hogy Kumi mit csinált a WC-ben/n stb..
| Koda Kumi - TABOO (倖田來未 - TABOO) |
Egyébként Koda Kumi a legnagyobb sztárok egyike Japánban. Valahogy egyszer bekerült a show-bizniszbe és azóta csak menetel előre, pedig még voltak olyan idők is, amikor csak a Morning Musumébe akart jelentkezni, ahova szerencsére nem került be.
Érdemes még tudni róla, hogy néha kisebb-nagyobb (helyesebb megjelölendő) botrányaival riogatja a 35 év feletti köznépet (már bocsánatot kért), de a legtöbben még mindig, ezzel együtt is szeretik őt.
Végül is ez annyira nem meglepő, hiszen zeneileg modern, legtöbbször dögös, és nem utolsó sorban hangban is erős. Olyannyira, hogy a legsikeresebb előadók közt talán neki van a legjobb hangja.
Érdekesség, hogy Kumi húga misono is énekel, csak ő egy kicsit másabb stílusban.
Hogy a dalról is essen szó, igazán profi munka, nagyon nem is lehet belekötni. Én is csak annyi negatívumot tudok megemlíteni vele kapcsolatban, hogy kissé monoton, így több meghallgatás után hamar megunható, de egyébként minden rendben van vele. Kumi jól elő tudja adni ezt a stílust és ha nem erőlteti túlságosan az R&B-t, akkor sokkal emészthetőbb is (legalábbis számomra)..
Az okinavai HY zenekar mögött nem áll egy nagy kiadó sem, nem adnak ki két hónaponta kislemezt, mint a "sztár" előadók, nem szerepelnek nagy rendszerességgel zenei műsorokban sem, klipjeik is alig készültek, de mégis sikeresek, és ezt csak a dalaiknak köszönhetik. Stabil rajongói bázissal rendelkeznek, még annak ellenére is, hogy durván csak két évente jönnek egy-egy új albummal. Szóval nem kicsit jók.
A HY-os lány és srácok általában lágyabb rock vonalon utaznak, amit jól színesítenek rap betétekkel. Ezek szuperül fel tudják dobni a számaikat, miközben kap egy kis urban árnyalatot is a zenéjük.
A Namida egyértelműen Nakasone Izumi (a banda énekesnője, billentyűs) vokáljára épít, de a szokásokhoz híven ennek a számnak is van rap része. Tetszik, hogy Izuminek mennyire erős a hangja, ő nem az átlagos, vékony hangú japán énekesnők közé tartozik, és ez itt jól ki is jön. Nem is tudnám nélküle elképzelni ezt a zenekart. A csapattól lehet még találni ennél gyorsabb, zúzósabb, vagy éppen lassabb dalokat is.
A HY jó példája annak, hogy a lassan világszinten is ismert japán előadók mellett vannak még bandák, akik szintén lehetnek olyan értékesek, mint a "nagyok"..
Szerintem fogunk még itt találkozni velük.
| HY - Namida (HY - 涙) A zenekar nevének kiejtése: eicsiváj (japánul), egyébként a H és Y betűk angolul kiolvasva. |
Sorozatunk második részében ismét önkényesen kiragadott szemléltető videók a koreai rock, azaz a k-rock világából. No Brain, V.E.I.L. és Seo Tai-ji - csupa olyan nevek, akiket méltatlanul nem ismerünk.
Seo Tai-ji a könnyűzene egyik legnagyobb ikonja Koreában, a wiki szerint népszerűségét '90-es évek közepén csak a '80-as évekbeli, Michael Jackson által kiváltott hisztériához lehet hasonlítani. Sajátos transzformáció figyelhető meg zenei irányvonalát tekintve, a korai években még az Mc Hammer-féle gázos ugrabugrálással nyomuló tingli-tangli fiúcsapatból indulva fordult szépen fokozatosan a rapcore, a heavy metal és a nu metal felé. (videó a Seo Taiji Boys '92-es debütálásáról, 1:20-tól kezdődnek, mit mondjak, elég béna)
Törzsfejlődésében mára elérte azt a keménységet, ami nekem már sok, így nem ismerem behatóan munkásságát. A k-rock nagyvonalú felvázolása azonban nem lenne teljes nélküle, ezért nem hagyhattam ki, és miért is tettem volna, hiszen az új albumot megelőző, 8th Atomos Part Moai című kislemezen található T'ik T'ak még az én szalonrock-hoz szokott, kificamodott ízlésvilágommal megáldva(/-verve?) is élvezetes. Mit élvezetes?! Telitalálat!
Seo Tai-ji - T'ik T'ak
Sokan sokfajta előadóra rámondják, hogy j-pop, ami bizonyos logika szerint érthető is, de számomra az igazi j-pop előadókat az olyanok jelentik, mint például Sakamoto Maaya. Olyannyira, hogy nála nem is tudnék jobb példát felhozni ehhez a kategóriához.
Maaya már régóta ismert a japán médiákban, animékhez adja a hangját, énekel, de mégsem látszik rajta az a fajta sztárjelleg, amit például a nagyobb eladásokat produkáló előadókon látni. Zenéje letisztult, kellemes hangzású, játékos, vidám és egyedi.
Egyedi alatt azt kell érteni, hogy Maaya -sok japán előadóval ellentétben- megpróbálja másfelől megközelíteni a zenélést, nem feltétlenül az aktuális trendeket követve.
Rajta kívül még talán Kajiura Yukit és az ő csapatait (például a FictionJunction YUUKA) említhetném meg, akik Maayához hasonlóan még érdekesek lehetnek. Kár, hogy gyakran ezekkel az előadókkal csak valamilyen anime háttérzenéjében találkozhatunk, pedig egy részük -nem sok- sokkal több figyelmet is megérdemelne.
Még röviden visszatérve Maayára, érdemes megemlíteni Kanno Youko nevét is, akivel sok dalban együtt dolgozott, de nélküle is ugyanolyan szerethető maradt a zenéje, mint régebben (egyébként nemrég újra "egymásra találtak").
Szerintem enyhén látszik, hogy elfogult vagyok, úgyhogy inkább nem is írnék többet.. Jöjjön inkább a városban futós klipek királynője, Sakamoto Maaya és a Mameshiba.
Egyébként nekem nagyon tetszenek az ilyen városi képek, úgyhogy hatalmas piros pont annak a klipnek, ami ilyeneket tartalmaz. Maayáról már nem is beszélve..
Kérdés: a kutya fut elől, vagy Maaya ?
Aki nem tudja a válasz, annak még egyszer meg kell nézni a klipet.
Egyesek szerint pedig a dalszöveget sem árt átbogarászni.
Ez most egy rendhagyó bejegyzés volt tőlem -ez látható a megszokottól eltérő címből is. Ilyen maximum már csak kettő lesz (lehet, hogy csak egy), de az már csak jövőre. :)
Valahogy nem tudom elképzelni Vágó Istvánt, amint rappel és táncol a vetélkedő beharangozójában, majd a slágerlistákra is betör a főcímzenével. No de Mumbai-ban (leánykori nevén Bombay), India szórakoztatóipari központjában ver Bollywood szíve, és ennek megfelelően ott akkor lesz BÁRMI sikeres, ha megnyernek egy helyi szupersztárt hozzá. Így lett az angol licensz alapján gyártott műsor házigazdája Shahrukh Khan, akit nálunk elképzelhetetlen és felfoghatatlan kőkemény személyi kultusz övez, a népszerű bollywoodi színésznek milliárdos (!) rajongótábora van, egy ország lesi minden szavát és követi vakon. Amihez hozzáér, az arannyá válik rögtön. Ezért aztán a zenés-táncos filmekhez szokott helyiek igényeit kielégítendő a Legyen Ön is milliomos! promója (kissé...) eltér a miénktől.
A dal címe: Karle Karle Tu Ek Sawal
Jelen posztnak azt az alcímet is lehetett volna adni, hogy "Aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie". Mert vannak dalok, melyekhez vétek, sőt, főbenjáró bűn hozzányúlni. Különösen fáj, hogy egy általam bálványozott lánytrió örökzöldjét egy másik, általam szintén bálványozott lánytrió dolgozta fel, majd ezután a feldolgozást feldolgozta (hogy még jobban fájjon) egy másik bálványozott duó.
Az '59-ben indult legendás The Supremes tarolt (teljesen joggal) a hatvanas-hetvenes évek Amerikájában, életművükhöz előszeretettel nyúltak és nyúlnak a mai napig is akár az előadók (Phil Collins-tól Namie Amuro-ig), akár a filmesek (lásd Whoopi Goldberg nyitánya az Apácashow-ban, valamint a jóval konkrétabb Dream Girls).
A hetvenes években aztán az egyik legismertebb számukat Japánban is elővették, előbb a már korábban bemutatott Candies, majd a Pink Lady is. A végeredmény - szerintem legalábbis - borzalmas. Egyrészt a szememben szentségtörés ehhez a dalhoz hozzányúlni, másrészt MIÉRT PONT a kedvenc Candies és a Pink Lady követte el ezt a rettenetet?! (brühühü)
Az eredeti után következzenek a feldolgozások. Elsőként itt a Pink Lady - ha más nem is, az ütemes mozgás mindenképpen a javukra írható ;)
Kedves Olvasó, most bizonyára megfordul a fejedben, hogy "te jó ég, ez mekkora kocka lehet, ha pakisztáni rockbandát hallgat". Hát nem is tudom... Talán. Tény ugyanakkor, hogy Pakisztánról átlag hazánkfia valóban keveset hall. A tájékozottabbak ismeretei is kimerülnek a puskaporos belpolitikai helyzeten, a kasmíri konfliktuson, a határvidéken bujkáló terroristákon és a rendszeres tömegtüntetéseken túl. Az ország másik arcáról mit sem tudunk, pedig ott is ugyanúgy élnek emberek, akik dolgoznak, tanulnak, buliznak, szerelmesek lesznek, mint a világon bárhol máshol a népek. De még így is, Pakisztán nevét hallva ugyan kinek jutott volna eszébe mondjuk egy rockbanda? Bevallom, nekem nem. Még véletlenül sem... Egészen eddig. Pedig a Jal a kortárs pakisztáni könnyűzene képviselője, akik az elsők között kombinálták az urdu dallamokat a modern pop-rock hangzásvilágával, és akik mind Pakisztánban, mind Indiában az egyik legnépszerűbb előadónak számítanak, 2006-ban az MTV Asia Awards-on 4 kategóriában is nyertek. Második albumuk, a Boondh (Egy csepp víz), 2007 decemberében került a boltokba. Az ezen található Sajni című szám megfogott, abszolút aktuális kedvencem lett rögtön, a videóval együtt.
Jal - Sajni
Utolsó kommentek