O七a力uS口und

A kpop-pápa JYP nagyon nyomja a retrót a Wonder Girls lányainak, de talán lassan ideje lenne váltani. A nyolcvanas évek hangzásával sikerre vitt Tell Me sikere valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen - nem kellene ennyire görcsösen próbálkozni. A hatvanas évekből merítő Nobody ugyan szintén szépen teljesített, de ezek után ismét hangsúlyosan meglovagolni a retrót?! Innentől már unalmas.

Nem beszélve a hozzá gyártott videóról, ami méltán pályázhat az év egyik vizuálisan leggusztustalanabb klipje címre (ezúton kérek elnézést a rajongóktól). No és hogy ezekből a csodaszép koreai lányokból ilyen rusnya marslakókat csináltak, az vérlázító.
(A szőke JYP sárga szemhéjfestékkel szintén elég meredek, de van ennél sokkolóbb is: 0:15-nél ott figyel egy szőrös lábú Wonder Girl!)

Javaslom, hogy az eredetit inkább ugorjuk, a Robotaki-féle remix viszont kihagyhatatlan!

Wonder Girls - 2 Different Tears

 Wonder Girls - 2 Different Tears - Robotaki remix

Ez itt bizony a nehéztüzérség. A 13 tagú koreai fiúcsapat, a Super Junior Ázsia egyik legnagyobb szupersztárja: legújabb slágerük klipjét csak az első napon több mint egymillióan nézték meg a videómegosztókon, a dal vezeti a slágerlistákat, és az új albumból csak az előrendelések során elkelt 200 ezer példány, amivel eladási rekordot döntöttek - történetesen a korábbi csúcstartók is ők voltak.

Ismét áldom a HD-technológia feltalálóját, még kicsit gyúrok rá, és simán felismerem a k-pop előadókat a pórusaikról.

Super Junior - Bonamana

Ami azt illeti, a stylistok csodát műveltek a SuJu két hangjával, Ryeowook-kal és Kyuhyun-nal, innentől Siwon, Donghae és Leeteuk után őket is jegyzik az OtakuSound nyilván mérvadó eye-candy listáján.
Ami a koreográfiát illeti, baromi jól mutat a videóklipben, hála a vérprofi vágónak, de ez élőben elég sovány. Ellentétben mondjuk a jellegzetes Sorry, Sorry-val, ezt nem lehet úton-útfélen rendesen táncolni. Hogy lesz ebből a csapból is folyó slágerek elengedhetetlen kiegészítője, a videómegosztókat elárasztó (házi készítésű) őrület?

A hivatalosan 13 tagot számláló csapatban idén csak tízen vannak jelen, az ittasan karambolozó Kang-in-t benyomták két évre a seregbe, Kibum ismét rejtélyes okokból eltűnt, a kínai Han Geng pedig állítólag már beadta a bírósági keresetet, hogy nyilvánítsák semmissé szerződését a kiadóval.
Az odahaza óriási népszerűségnek örvendő Han Geng majd hülye lenne 1/13-ad rivaldafényben fürödni, amikor a 1,5 milliárdos kínai piacot egyedül is meghódíthatja.

A Nell nevű koreai indie rockcsapat nevét tényleg a filmcímből kölcsönözte. 1999-ben békebeli klubzenekarként kezdték a pályafutásukat. Seo Tai Ji vette őket pártfogásába és 2006-ig az ő kiadójával álltak szerződésbe. Lehet, hogy csak én érzem így, de a kiadóváltást követően (a WOOLLIM-hoz kerültek át, akik sokáig képviselték az Epik High-t is) sokkal populárisabb zenét kezdtek játszani.

Nell - 기억을 걷는 시간

Ez a 2008-as Separation Anxiety c. albumokon hallható dal volt az első, amiért a csapatot pályafutások során először díjazták az Inkigayo-ban. Mivel a Nell alapvetően nem a mainstream része így csodálom, hogy egyáltalán eljutottak idáig, mondjuk csak azt a dalt tudják díjazni, amivel sokat fellépnek és ez mindenhol elhangzott a legnagyobb örömömre.

A tagok többsége épp a kötelező szolgáltát tölti. Mivel mind egykorúak (1980-ban születtek mind a négyen) szinte egyszerre hívták be őket 2009-ben, szóval a következő komplett Nell élmény 2011-12-re várhatja a koreai indie-re éhes közönség.

Korea elsőszámú exportcikke, Rain gründolta még tavaly az MBLAQ fiúcsapatot. A napokban adták ki második single-albumukat, a roppant jól guglizható Y címmel.
Következzen a helyenként határozottan Rain-alakúra fazonírozott tagokkal és helyenként határozottan Rain-klipekből merítő képekkel felturbózott videó, melyben a lecsupaszított állú G.O.-t csak sokadik nézésre sikerül felismerni. (Fanoknak nyilván elég a másodperc tört része.)

MBLAQ - Y

"Cry Cry, I embrace unrequited love, it’s frustrating no matter how much I cry
The time is over ! Time is over! It’s useless to cry over it
I tore my memories apart, they can eat shit for all I care"

Jasmine 2009-ben debütált Japánban ezzel a számmal, ami egészen sikeres is lett egy kezdő előadóhoz képest. Nem csak a dal maga sikerült jól, de Jasmine a szövegeivel sem az átlag pop előadókat képviseli. Szakít a már jól megszokott japánoskodással, tőle nem kapunk zongora mellet, vagy szoba sarkában szomorkodó énekesnőt. Ehelyett kiáll az utca közepére és kimondja, hogy mit érez, amitől máris szimpatikusabb, mint más előadók. Vagy nem, de ez utóbbi opciót hagyjuk meg az érzékeny japánok számára.

Láthatóan Jasmine nem a japán popipar kreálmánya, ott nevelkedve nem egy ilyen irányt pöccintett volna meg. Eleinte Amerikában éldegélt és a helyi templomban énekelt, később került csak Japánba miután beküldte a Sad to say demóját a mostani kiadójához (Sony).
Elég érdekes utat járt be Japánig, ami mindenképp megérte, amíg olyan számokkal jelentkezik, mint a Sad to say. Nem is beszélve arról, hogy Jasmine az énekhangjával már alapból beelőzte a japánok egy nagyobb részét.

Az énekesnőt ezzel a videóval jelölték a következő MTV Video Music Awards Japan díjkiosztó legjobb R&B kategóriájában is. Kíváncsian várjuk, hogy a nyertesek közt viszontlátjuk-e ezt a klipet. Én szeretném.

Az "Akkor és most" címre hallgató sorozatunk különkiadásában tudományos igénnyel összevetjük az SNSD egyik 2007. decemberi, illetve egy 2010. májusi fellépését.

A komparatív vizsgálódás első demóanyaga a Honey című, abszolút jelentéktelen nóta.  Az élő felvétel megtekintésekor olyat láthatunk, amit azóta soha: Yuri 1.21-nél elfelejti a saját dalszövegét, 2.31-nél pedig Hyo-yeon csatlakozik a bakiparádéhoz, aki tökéletesen helytelen szöveggel lép be a refrénbe. További ünnepélyes rácsodálkozások:
- Tae-yeon 3 éve még jobban hasonlított egy ufóra.
- Sunny 3 éve is a banda legrútabb tagja volt (fun fact: ez teljesen belefér, hisz ő Lee Soo-man unokahúga, vagyis neki senki nem szólhat be).
- Seo-hyun frufruja: instant unlike.
- Yoona szinte semmit nem változott.
 

A második szemléltető mozgóképen gondosan figyeljük meg a radikális image-váltást, az ártalmatlan, kedves kis napközisekből jelentékeny szexuális kisugárzással bíró, fekete démonokká átvedlett, kislányokból nehézbombázókká érett hölgyeket (természetesen a Run Devil Run következik). A bónusz fanvideó fájdalomdíjul Yurinak jár, aki továbbra is messze a csapat legjobb nője, namhanman ezúton is csókoltatja.

 

A szentimentalizmus legalább olyan jellegzetessége a Távol-Keletnek, mint mondjuk az evőpálcika. Japánban, Koreában és a kínai nyelvterületen nemhogy pálcikával, hanem nagykanállal zabálja a nép az érzelgős dalokat, folyót (a Sárgát, vagy a Hant) lehetne rekeszteni velük.

A mandopop lemezeladási listákat böngészve nem ritka, hogy darabszámot illetően a modoros veterán előadók képesek felvenni a versenyt a könnyűzene helyi idoljaival.
Ilyen veterán a tajvani Fei Yu-ching is, aki a hetvenes évek végétől énekli megállás nélkül a szentimentális balladákat - számos, mára örökzölddé nemesedett óriási sláger fűződik a nevéhez, amit kívülről fúj az utca embere.
Boundless Love című új lemeze 13. hete kigolyózhatatlan az eladási lista élmezőnyéből.

Fei Yu-Ching - Great Days

Május 10-14. között fut az Urániában az idei koreai filmhét, és a programban szereplő kvázi zenés filmről, a Highway Star (A maszkos sztár) címűről mindenképp emlékezzünk meg az OtakuSound-on, elvégre a középpontban egy jellegzetesen koreai zenei stílus, kedvencünk, a trot áll.

A habkönnyű romantikus komédia főszereplője Cha Tae-hyun, a legendás My Sassy Girl főszereplője, aki a filmben hallható dalokat saját maga énekelte fel. Erre azért felkapja az ember a fejét.
Az alábbi szemléltető videón nem bealudni, a sztori szerint ugyanis egy vérbeli rocker szabadul be a trot giccsesen jólfésült világába, ez pedig garantáltan felrázza a trotfogyasztó kisnyugdíjasokat.
Megyünk, és megnézzük mi is.

2010. május 12., szerda, 17:00 - Uránia Filmszínház, Csortos terem.
A vetítés ingyenes!

Cha Tae-hyun - Goodbye Bridge

Ugyanez rockosítva: