O七a力uS口und

Rachel Liang (Lehea'ne, 梁文音) minden idők legnagyobb költségvetésű tajvani filmjében (és hazájában a Titanicot leszámítva a legnagyobb bevételt produkáló is), a közönség- és Golden Horse-díjas Cape No. 7 -ban debütált színésznőként. A 23 milliós Tajvan lakosságának 98%-a han kínai, a maradék két százalékot az ausztronéz nyelvcsaládba tartozó őslakos 13 nemzetiség teszi ki. Egy a számukra rendezett tehetségkutatón tűnt fel Rachel Liang, aki természetesen meg is nyerte a versenyt. Első lemeze, a Love Poem idén februárban jelent meg, ezen hallható a 2008. szeptemberében újraaktivizálódott Boyzone Love You Anyway című dalának feldolgozása.

Rachel Liang - 第一眼

Koreai DJ és eye-candy k-pop üdvöske - ideláis páros szombat estére. Miután tavaly megőrült a nép Son Dambi Crazy (미쳤어 - Michyeosseo) című daláért (lásd itt), március 26-án végre megjelent az énekesnő első nagylemeze Type B címmel. Az erről kimásolt Saturday Night elég laposra sikeredett, Son Dambi menedzsmentjének sürgősen le kellene csapnia Aliks-ra, mert ahogyan azt a mellékelt ábra (videó) is mutatja, ebből jóval többet ki lehet hozni. Az eredetit lásd itt, Aliks másik verzióját pedig az oldaltörés után.

Son Dambi (vs. Girls Aloud & Bimbo Jones) - Saturday Night (Aliks Remix)

Az alábbi videó alapján én azt mondanám, hogy nagyon. Pedig ugyan, dehogy, sugalljon is bármi mást a klip. Ami most következik, azért megvesztek a hongkongi lányok tavaly nyáron. Az elkövető az EO2, akiknek a 2:16-tól előadott riszálós koreográfiája az élő fellépéseken hisztérikus reakciókat váltott ki a női közönségből, őrjöngő sikítozásuk elnyomott minden egyéb hangot. Bevallásuk szerint azért, mert a fiúk annál a résznél annyira "arik"...

EO2 - Ladies' Nite

Az EO2-t nem szabad komolyan venni egy percig sem, a kantopop négyesnek nem ez az első, a hagyományos fiúcsapatokat groteszk módon (és némi éllel) másoló klipje. Rajongóik szerint bár nem ők a legnépszerűbbek Hongkongban, nincs igazán jó hangjuk, nem is ők a leghelyesebbek, és nem ők táncolnak a legjobban, de csináljanak bármit, azt 120%-os erőbedobással teszik. A kitartó munka mára meghozta gyümölcsét, lokális szinten ugyancsak elismert csapatnak számítanak.
Osman, Otto, Eddie, és Eric (innen az EO2 név) eddig négy albumot adott ki, szerepeltek pár filmben, köztük cameo szerepben a 2002-es Infernal Affairs-ban. Eric Tsang embereit alakították (talán nem mind a négyen), lévén a valóságban is nevezett úriember a főnökük, aki így a filmbe is bevitte őket.

A The Vampire Who Admires Me című 2008-as horrorparódia filmzenéjénél is közreműködtek, a hozzá kapcsolódó, a nyolcvanas évek hangzásvilágát idéző dal után most jöhetnek a kilencvenes évek és némi old school hip-hop, 2006-ból. Az időutazásnak azonban itt nincs vége, az oldaltörés után jön még hetvenes diszkó és 2007-es vizespólótépés négy tejfelszőke kínaival. De minek is oda a víz? Mégis csak meleg van Hongkongban?

EO2 - 手忙腳亂 

Lehet, hogy nem emlékszem jól, de szerintem Amuro Namiével igazából eddig még nem találkozhattunk különálló bejegyzésben itt, habár a karácsonyi egyvelegünkben azért felbukkant ő is a White Lighttal.
Szóval az OtakuSound olvasók is találkozhattak már vele valamennyire, már ha egyébként nem botlottak bele a mostanában újra egyre népszerűbb énekesnő számaiba máshol is.

Az a helyzet, hogy egy bejegyzéshez pont kapóra jött Namie legújabb kislemze, ami nem mellesleg szerintem egész jóra sikerült tőle.
A márciusban megjelent lemez második dala, a Dr., amihez tartozó klip Namie első animált videoklipje.
Az klip sztorija a jövőben játszódik, amikor is a földet már csaknem teljesen romba döntötték a tömegpusztító fegyverek, és az énekesnő animált alteregója az egyedüli túlélő, aki megpróbálja a világbéke üzenetét a múltba juttatni, hogy megelőzze a katasztrófát..
Hogy vajon sikerül-e neki, azt láthatjuk a klip végén és szerintem még egy új klipben is, folytatásként a későbbiekben..

Az a jó a klipben, hogy nem aprózták el és tényleg látszik rajta a belefektetett munka. Igazán tetszetős, és a dallal kombinálva én igazából egy kicsit sajnáltam is, hogy vége lett, pedig egy majdnem hat perces számról van szó.
Teljesen beleéltem magam a lendületes dallamba és klipbe, erre vége. Hát ilyet meg hogy lehet csinálni ? :D Anime rajongóknak kötelező.

Ha már itt vagyunk és megemlítettem a White Lightot, akkor gondoltam be is linkelem kicsit jobb minőségben, mint múltkor.
A 2005-ben megjelent dal kellemes kis ritmusúra sikerült és akik eddig hiányolták, vagy nem ismerték volna Namiét, azok most -szintén- majdnem hat percen keresztül csodálhatják ebben az R&B-s* dalban.

Tetszik, ahogyan belefűzték a számba a Jingle Bells jellegzetes dallamát, ez szép volt tőlük, és persze nem is lenne japán karácsonyi dal a White Light, ha nem hangzana el benne a végén (meg még itt-ott) a "Merry Christmas".. Ó igen!
Azért tetszett.. kellemes kis dalocska. :)

*az R&B egyébként, mint stílus, jellemző Namiére, viszont érdekes, hogy a mostani Wild/Dr. kislemezén ez annyira nem érződött.

Maki Goto-val a japán könnyűzenében járatlan hazánkfia a japáncsaj.blog.hu-n már találkozhatott, mit sem sejtve arról, hogy a hölgy civilben a kawaii, ártatlan, übercuki idol-csapat, a Morning Musume tagja volt. Múltidőben, ugyanis 17 éves korában kiöregedett a formációból, azóta különböző H!P-s produkciókat erősített, és kipróbálta magát szólóban is. Miután tegnap egy 13+1 tagú koreai fiúcsapattal a hölgyeknek kedveztünk, ma jöhet a lakkszerkó és a rózsaszín masni.

Sweet Black feat. Maki Goto - Lady-Rise 

(ha vacakol a videó, lásd a YouTube-on)

Másfél év után tért vissza minden idők legjobb koreai fiúcsapata©, (bulvárízű felvezetéssel: a pandafo$sal dobálózó* boyband), és a jelek szerint a Sorry, Sorry végre kisöpri a hónapok óta levakarhatatlan Gee-t a slágerlisták éléről. Csak az előrendelés első hetében 150 ezer példány kelt el a Super Junior új albumából, ami egyből az első helyen nyitott a Hanteo lemezeladási listán, és amiből az első napon 29 ezer fogyott. (Letaszítva ezzel a képzeletbeli trónról a koreai könnyűzenei ikon Seo Taiji-t, aki az első napon eladott korongok kategóriájában 25 ezer darabbal volt rekorder - eddig.)

Super Junior - Sorry, Sorry

A csapat díszdagija, Shindong sokat fogyott, a jelek szerint a leadott kilókat Kang-in szedte fel, Heechul új haja borzalmas, a közönségkedvenc Donghae-nak (tánctudása Rain-hez mérhető) még mindig nincs énekhangja, Siwon-ra meg miért kellett egy hongkongi triádvezér ódivatú fehér öltönyét adni?!

Sose értettem (én sem), hogy értelmes felnőtt emberek hogyan képesek elvakultan rajongani a szintén soktagú japán Morning Musume rágógumi-pop lánycsapatért. Erre tessék, most rémülten szembesülök vele, hogy ha ezek jutottak eszembe elsőre a Sorry, Sorry alatt, akkor egyáltalán nincs alapom megszólni őket. Sőt...

Super Junior - Live 2009.03.15 - Sorry, Sorry & Why I Like You
 

Tessék megfigyelni, Kang-in mindig úgy helyezkedik a másfél perces felvezető beszélgetés alatt, hogy lehetőleg mindig vegye a kamera, a folyamatosan visítozó lányok pedig Donghae szólórésze alatt a leghangosabbak.
 

(Mániákusan vadászok a friss tévéfellépéseikre, a koreai viszonyokat ismerve viszont ez ugye azt jelenti, hogy egy 5 perces HD-adás rögtön elfoglal 1GB helyet a merevlemezen. Az agyamra ment Korea, attól tartok.) 


*Anno Attack on the Pin-up Boys című filmjükkel vettek meg kilóra, ugyanis az egy hasmenéses panda végtermékével feldobott alkotás nem az a tipikus (és közben mégis) idol-mozifilm. Nem ártatlan, nem cuki, nem édes - a szereplők komplett idiótát csinálnak magukból, miközben görbe tükröt tartanak az egész idol-jelenség elé és kifigurázzák saját nyálas-szépfiús imidzsüket. 
A 13+1 tagú Super Junior szinte egymaga lefedi teljesen a hazai (és a koreaiak már a kínai spájzban vannak) könnyűzenei életet, csápként tekergő tucatnyi fiókbandájával a k-pop kvázi polipja. Hozzájuk képest a szicíliai maffia smafu, egyszerűen mindenütt ott vannak, de pár mondatban képtelenség bemutatni őket, külön posztot érdemelnek.
 

vendégbloggerünk, manu írása következik:

Az amerikai-japán klub-jazz énekesnő legújabb, Nexus címre hallgató albumával rendesen odatette magát. A hölgyemény az elmúlt 10 évben szépen cseperedett fel a szokványos soul, dance floor alapokból az igen komoly japán nu jazz osztály élvonalába. Míg a kilencvenes évek közepén még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy olyan nagyágyúk mellett szerepelt, mint a Mondo Grosso, Hajime Yoshizawa vagy a Jazztronic, már előző két albumával, a Jazz Brattel és az Optimistával is azok szintjére emelkedett. A Nexus viszont véleményem szerint az utóbbi évek legjobb nu jazz albuma. A hangsúly a jazzen van végre, iszonyat komoly munka van minden dal mögött. A számok stílusa széles skálát ölel át: néhol megmarad a rá jellemző törzsies hangzás, de nagyon zúzós funky és soul elemek is gazdagítják a hangzást. Na és pihenésképp egy kis smooth jazz.. A kísérőzenészek elég teret kapnak, mindegyikük kiélheti magát. Az én kedvenc számaim a 5, 6 és 7-es trackek, ott megy igazán az „ereszdelahajamat-feeling”. Az albumhoz készült egy promó videó (alant), ami sajnos egy igen szokványos kis vidám acid jazz nóta, de hát na! El kell valamivel adni az albumot. Ennél jóval nehezebb dolgokra kell számítani, dolgozni kell vele a hallgatónak is, de megéri.

Nehéz helyzetben vagyunk amikor feldolgozásokat szeretnénk mutatni, mert nem jellemző, hogy egy japán előadó által feldolgozott számhoz legyen képi anyag is.
Ez végül is valamennyire érthető, hiszen nem mindenki szeretné előtérbe helyezni a feldolgozás számait az eredeti számai kárára, így ha választásra kerül a sor, hogy melyik számhoz készítsenek klipet, akkor érthető, hogy nem a feldolgozás dalokat választják.
Azért vannak kivételek is, mint ahogy ezt például Hirahara Ayaka esetében is láthattuk, de egyébként nem jellemző.

Az előzőek miatt most egy kicsit csaltam is. Ugyanis Onitsuka Chihiro ezen a koncertfellépésen lényegében ugyanazt a dalt énekli, mint  Carole King. Nem igazán módosítottak a dalon, ezért csak egy kis túlzással lehet szerintem feldolgozásnak tekinteni, ráadásul egyik Onitsuka Chihiro albumon sem jelent meg. Viszont meglepően jól sikerült Chihirónak elénekelni, ezért is van most itt.

Szerencsére Chihiróra nem jellemző, hogy feldolgozásokat pakolna a lemezeire, ezért inkább csak koncerteken találkozhatunk tőle ilyenekkel.
Ezt a dalt a NINE DIRTS AND SNOW WHITE FLICKERS* (igen ez a cím) című koncertjén énekelte, ami azért érdekes, mert ez volt az első koncertje egy csaknem három éves kihagyás után, amikor is teljesen eltűnt a zenei életből.
Ugyan még a koncert előtt volt egy-két TV-s fellépése különböző zenei műsorokban is, de azok annyira gyatrán sikerültek, hogy nemigazán érdemes velük foglalkozni.

Ebből a rossz formából valamennyit átörökített erre a 2008-as koncertre is sajnos, ami meg is látszott némely számon. Viszont érdekes módon itt úgy tűnik nem volt problémája a szám eléneklésével.
Egy kicsit meg is lepődtem, hogy ezt a dalt és még a rákövetkező párat milyen jól énekelte az előzőekhez képest.
A You've got a friend az egyik legjobb dal volt ezen a koncerten.

Akinek feltűnt volna Chihiro angol kiejtése, ne nagyon akadjon fenn rajta, mert ez még a jobbak közül való. Végül is magához képest szépen betanulta a kiejtést.
Következőkben pedig az eredeti szám hallható, nézhető Carole Kingtől.

*Erről a DVD-ről írtam a 2008-as évértékelés kapcsán is.