O七a力uS口und

Hip-hop trió a FUNKY MONKEY BABYS, de csak enyhén. Érezhető rajtuk ez az urban stílus, viszont sok számukban csak színesítik vele a képet. Nem veszik túl komolyan, igaz egyébkéntis enyhén retardáltak, főleg a csapat DJ CHEMICAL nevű tagja (képen középen), szóval nem is tehetnék. Azért nem kell megijedni, vannak náluk zavartabbak is. Ők ebbe az urban árnyalatot kapott japán pop színtérbe jól beleillenek ezzel a viselkedéssel.. Így meg lehet szokni őket, sőt nekem például alapból tetszenek is. Jó fej arcoknak néznek ki, még ha néha-néha túlzásba is viszik az idétlenkedést.
A Koi no Katamichi Kippun talán még nem érződnek annyira az előbb említett dolgok, de a későbbi dalaikon már észrevehető egy kis fellazulás. Mindenesetre ezzel a japán kisváros vonatos kalandjait feldolgozó klipjükkel hamar meggyőztek engem. Igaz, alapból bírom az ilyen városokat, szóval nem volt nehéz.
Egyébként elmondható a klipjeikről, hogy gyakran szerepelnek bennük átlagos emberek városi környezetben, nincs túlsztárolva a koncepció, ami elég szimpatikus dolog. Kár hogy nem értem a szövegeket, pedig azok az ilyen zenekaroknál érdekesek lehetnek.
 

Angela Aki és a FUNKY MONKEY BABYS

Még a végére a youtube generáció egyik jeles képviselőjét is érdemes megnézni, aki szintén FUNKY MONKEY BABYS rajongó. (én is hasonlóképpen szoktam nyomni, csak nekem nincs ilyen sárga izém és nővérem sem (: )

Modern rock vs. kínai opera - Tajvan fenegyereke gitárral, partnernője tradicionális kínai hangszerrel, liuqin-nel (a'sszem). A mandopop koronázatlan királya ehhez ért a legjobban, sőt, az időben évezredes távolságban lévő két hangzás vadházasságából születő stílus tőle kapta nevét is a keresztségben, ez a chinked-out. A négyszeres Golden Melody-díjas (kínai nyelvterületen a Grammy megfelelője) Lee-Hom Wang 2008. október 3-án jött ki a What's Wrong With Me című kislemezzel, ami a novemberben várható új album előfutára. (nyami!) Lee-Hom Wang munkásságáról bővebben - videók és infók EBBEN a posztban. Szinte mindenkinek van örök favoritja az előadók között, nálam bizony Lee-Hom áll egy ideje a képzeletbeli zenélő piedesztálon. Képzelhető, hogy kellő lelkesedéssel számolom, hányat is kell még aludni az új nagylemezig. A friss videó elég meggyőző.

Érdekes hír vele kapcsolatban (számomra többszörösen is, ugye), hogy 320.000 dollárnyi kártérítést ítéltek meg számára 2008. augusztusában, mert az idei év egyik legnagyobb bollywoodi blockbusterének, a Race-nek zeneszerzője egy az egyben lenyúlta Lee-Hom 2004-es Shangri-la albumának Deep in the Bamboo Grove című számát. Szépen átcímkézte Zara Zara Touch Me-re, elénekeltette egy helyi playback-énekesnővel, persze jogdíjat már elfelejtett fizetni érte. Pedig bizonyára olcsóbban megúszta volna. A szituáció azért megdöbbentő, mert nem holmi C-kategóriás szerző élt ezzel a módszerrel, hanem az a Pritam, aki olyan bombafilmek bombazenéjét jegyzi, mint a Dhoom, Dhoom2, vagy a Jab We Met (+ még 60 másik).

+1 hír a bulvár kategóriából: Tajvanon Lee-Hom lett a legkívánatosabb agglegények szavazásán a második (az első Takeshi Kaneshiro, valljuk be, ezen azért elég nehéz lenne meglepődni), harmadik pedig az örök rivális, Jay Chou.

A japán poptörténelem utóbbi tíz évének legsikeresebb énekesnője, a lassacskán a zenei karrierje vége felé* közeledő Hamasaki Ayumi. Egész Kelet-Ázsiában ismert, óriási eladásokat produkáló előadó, akiről egy külön blog is szólhatna akár... 

Itt most ezért nem is részletezném nagyon a karrierjét, a számtalan rajongói oldalon és a wikikben mindenki megtalálhatja a részletes információkat róla. Annyit talán megemlítenék az ázsiai popzenében nem jártas olvasóknak, hogy ő volt az az énekesnő, aki azzal a hírrel került be a világ híradóiba nem túl rég, hogy sajnos az egyik fülére teljesen elvesztette a hallását. Ez egyébként egy átlagos szemlélődő számára (mint pl én) nem észrevehető.

A GUILTY albumon leledző Marionette zeneileg egészen sötét hangulatúra sikeredett, ami nagyon jól illeszkedik az album rockos első felébe -nem is ő az egyetlen ilyen stílusú dal a lemezen-. Érdemes tudni, hogy többnyire csak az utóbbi időkben találkozhatunk hasonló számokkal Ayumitól. Ki lehet szúrni hasonló dalokat régebbről is tőle, de nem olyan nagy számban. Egyébként ez az album meg is lepett engem, mert nem számítottam az előző lemezekhez képest ennyire sötét hangulatra. Érdemes egy pillantást vetni rá.

A GUILTY albummal kapcsolatban érdekesség, hogy 2008 január elsején jelent meg, szóval épphogy csak 2008-as. El tudom képzelni, hogy volt olyan Európában, aki már ezzel az albummal ünnepelte az újévet. (:

*ezt azért nem kell annyira konkrétan érteni, egyelőre még szó sincs ilyesmiről

A következő kétlemezes soundtrack nálam dobogós a legjobb filmzenék kategóriájában, elfogultságomtól függetlenül a szuperlatívuszokat nyugodtan készpénznek lehet venni. A részletek:

A '90-es évek végén alakult tajvani Mayday zenekarról lesz még szó kis blogunk hasábjain, előtte mintegy ízelítőképpen érdemes velük az Ashin című daluk kapcsán megismerkedni, ami Leste Chen 2006-os zseniális filmjének, az Eternal Summer-nek volt fő zenei témája. A filmről legyen elég annyi, hogy a felnőtté válásról és a barátságról szóló drámának ott a helye a kortárs ázsiai filmgyártás 10 legkiemelkedőbb alkotása között.

A tajvani rockzene úttörőiként is emlegetik a fiatalkori álmokat, magányt, elhidegülő emberi kapcsolatokat előszeretettel középpontba állító együttest, ennek fényében értelemszerűen tőlük nem vad húrtépést kell várni. A meghallgatásra - inkább a film megtekintése után - nagyon ajánlott duplalemezes soundtrack legnagyobb része (23 szám) egyetlen zongorával és néhány vonós hangszerrel elkövetett igényes (minimál)aláfestőzene, melyből keményen süt a nyomasztó magány és a szomorúság, hála Jeffrey Cheng zeneszerzőnek.

Ideális vasárnap délutáni kedélyes érfelvágásra. Csak ajánlani tudom.

Elolvastam a wikiket Yaida Hitomiról, de semmi érdekeset nem írtak (szokás szerint). Úgyhogy azon kívül, hogy francia nyelv és irodalomból végzett az egyetemen Japánban és megjelent néhány lemeze Angliában is, nem túl érdekes a karrierje. Szerencsére a dalai nem ennyire unalmasak. Igazából folk stílussal színesített laza rock (pop/rock) zenével állunk itt szemben Hitomi kapcsán. Bár a második albumán voltak dél-amerikai ritmusokat idéző dalok is. Azok nem is tetszettek annyira tőle.

Talán elsőre feltűnő, hogy mennyire éles, harsány hanggal rendelkezik, ami szerintem kezdésként néhányaknak zavaró lehet, főleg ilyen rossz internet minőségben, de nyugodtan el lehet nekem hinni (:D), hogy jobb minőségben igen szerethető a hangja (még élőben is). A különböző elrettentő élőfellépéseket (pl a jutubon) nem kell komolyan venni.. Egyébként érdekes módon a beszédhangja alapból is kellemes Hitominak ^^.

A klip sajnos a felénél átvált Óz, a csodák csodája szintű megvalósításba. Nem tudom, hogy ott mi történhetett, de én inkább még elnéztem volna Hitomi kis lábacskáit és a városi képeket. Mindenesetre addig nagyon jó a klip. Tetszik ez a mezítlábon a városban elképzelés, furcsamód olyan természetesnek hat. ^^
Külön felhívnám a figyelmet a hídra és arra, hogy amikor igazából beindul a zene a kellemes zongorás felvezetés után, hogy ott milyen lazán veszi már át a kosárlabdát Hitomi a lába alatt. o.o Még ilyen laza nadrágban is, amikor nem is olyan magas lány. ^^ Én ezt sohasem tudtam megcsinálni. Béna vagyok-e.

Érdekesség, hogy a 2008-as Őszi animecon klipvetítései alatt is lehetett találkozni egy Yaida Hitomi dallal: Go My Way (IT'S A NEW DAY albumról)

(Előre szólok: az indonéz videó csak erős idegzetűeknek ajánlott!)

Van abban valami báj (és közben valami félelmetes), ahogy egy fejlődő ország, jelesül Indonézia C-kategóriás fiú(?)csapata a szebb napokat megért O-Zone slágerével akarta megváltani a világot. De nem csak ők. Ha a könnyűzene frontján valami sikeres lesz mondjuk Koreában vagy Tajvanon, biztosak lehetünk benne, hogy az futótűzként söpör majd végig az egész ázsiai kontinensen, minden ország B-, C- és Zs-kategóriás sztárja ellenállhatatlan kényszert érez majd, hogy ő is mikrofont ragadjon ugyanarra a dallamra. 2004-2006 között a vietnámi Kozsó, a japán transzvesztita, a thai rapper, a koreai színésznő és a tajvani ikrek, mind-mind a legfőbb moldván exportcikk, Dan Balan bankszámláját hizlalták. A dalt jegyző és a jogdíjakat birtokló fiatalember már feloszlatta az O-Zone-t, és el kell ismerni, szólóban valamivel jobban megy neki.
Nézzük akkor, miért is lesznek Dan Balannak gondtalan nyugdíjas évei:

Az indonéz verzió megtekintése előtt az égre kérlek kedves Olvasó, ne ez alapján ítéld meg szegény indonézeket, akik különböző fórumokon kérnek elnézést mindenkitől a Barakatak förmedvénye miatt. Pontosan tudják, hogy ez milyen gáz, szégyenkeznek miattuk. Légy megértő, kérlek, neked sem esne jól, ha Anettka és Kiszel Tünde duója után ítélnék meg kis hazánkat.

Indonézia: Barakatak - Buka-Bukaan

Bizony, ahogy a címből is látszik itt most nem a klip az érdekes, ugyan van kapcsolat a két dal között. Nevezetesen mindkettő Bonnie Pink Kane wo Narashite kislemezén jelent meg, de mivel szerintem a Pump It Up! sokkal érdekesebb, ezért most inkább ezt helyezném előtérbe.
Bonnie Pinknek egészen egyedi stílusa van, úgy értve, hogy valahogy az a zene, amit ő csinál nincs annyira benne a populáris mederben, kevés hozzá hasonló előadó van, habár mostanában lehetett hallani hasonló, elektronikusabb dalokat ismertebb előadóktól is, de ez még nem jelent sokat. Mindenesetre Bonnie Pinknek ez a stílus nem idegen, főleg az utóbbi időkben. Úgy látszik, hogy mostanában jobban háttérbe szorították a jazz beütésű számokat, de az alapelképzelés, ez az alternatív rock vonal maradt. Viszont azt sem vitték túlzásba, összességében minden maradt populáris vonalon.
Valahol nálam itt jön képbe a Pump It Up!, ami elektronikusabbra/dance-esebbre sikeredett, mint arra az eddigiekből számítani lehetett, de mégis megmaradt Bonnie Pinkes hangulat, főleg a vokálnak köszönhetően (egyébként vokál nélkül is teljesen jó a dal). Külön érdekesség az ütem, ami a dal vége felé némileg megszakad, és a "You complete me, boy"-al tér vissza. Ez egy nagyon jó pontja a dalnak.. A kis huncut dalszöveget is ajánlom mindenki figyelmébe.
Jó lenne, ha a jövőben ilyen irányba tolódna el Bonnie zenéje.

A Kane wo Narashite már egy sokkal populárisabb darab, nem csodálkozom, hogy ehhez készítettek klipet. Ugyan, az is igaz, hogy ez a szám talán több nyilvánosságot kapott a Tales of Vesperia Xbox játéknak köszönhetően. A dalnak létezik egy angol változata is, de szokás szerint a japán jobb (?) .

A Fool's Garden örökzöldje mandarinul és koreaiul?! Ennyi idő után is őszintén el tudok képedni, amikor egy közismert nyugati slágert meghallok helyi előadók tolmácsolásában. Most talán a jobbik fajtából, lévén mindkét verzió bájos a maga módján, még ha személy szerint az eredeti dalt sose szerettem, idegesített mindig. Az első videót, a kínai feldolgozást bizonyos Tracy Su jegyzi (ha hinni lehet a forrásoknak, a dalszövegnek köze sincs az eredetihez). A tajvani énekesnő előadásában kint igen népszerűvé vált számról arrafelé a (fazékba való) kutya se tudja, hogy egy nagy nyugati siker átirata. A második videó Koreából származik, ha a sárga gumikacsa még nem is, de a mindenfelé guruló citromok jelzik, hogy valami megmaradhatott az eredeti szövegből is. Az előadó Park Hye Kyoung (박혜경), aki egy hazai rockbandában énekelget, már amikor nem szólózik. Túl sok vizet nem zavarhat, mert még a koreai wikipedia is annyit jegyez róla, hogy 159cm, és 43kg. Ha több infó nincs, akkor marad a gumikacsa.

Tracy Su - Lemon Tree

 Park Hye Kyoung - Lemon Tree