O七a力uS口und

"Az eddigi legkeményebb tévéfelvételen vagyok túl. Még hogy a férfiak nevessenek! Hát én nem tudtam nevetgélni." - twittelte Changmin a Man Should Laugh promója kapcsán.
A Homme nevű project-duót Changmin a 2AM fiúcsapatból és Lee Hyun a balladákban utazó 8eight formációból alkotja. A Homme még tavaly debütált a Still Eating Well című számmal, és a meglepően kedvező fogadtatást látva idén újra összeálltak. De szerencséjük továbbra sincs a nőkkel, tavaly még csak a kocsijukat lopta el a bombázó, idén már csalja is őket.
Lapátra kéne tenni, azt mondom.

Homme - Man Should Laugh

Homme - Still Eating Well

Idén februárban a mandopop eladási listák második helyén nyitott Della (leánykori nevén Ding Dang) Soul Mate című albuma. Ennek azért van hírértéke számunkra, mert a tajvaniak uralta mandopop piacon a népi Kínából származó előadók nemigen rúgnak labdába. Márpedig a kishölgy született kínai kínai, aki csak azért költözött a Tajvani-szoros túloldalára, hogy a mandopop fellegvárban karriert csináljon. A jelek szerint bevált a számítása, otthoni barátai pedig viccesen említik, hogy már egy ideje mókás tajvani akcentussal beszél.

Della - Love Bravely

Fotó: Chung Sung-Jun

Arra ébredni az éjszaka közepén, hogy a Kedves Vezetőt éltető propaganda harsog az ember fülébe? Ez a két Korea határán, a demilitarizált övezetben mindennapos dolog, gondolom, a legédesebb álmukból felvert déli kiskatonák legnagyobb örömére.
Viszont nem kell félteni őket, a válaszcsapás kellően kegyetlen: kpop-ot, azaz dél-koreai popzenét zúdítanak Északra.

A határon nagy hagyománya van a pszichológiai hadviselés hangszórókkal vívott formájának, az egyszerű déli kiskatona megafonos "Gyertek át!" átkiabálásától és az északi hangszórókból folyamatosan ömlő forradalmi daloktól kezdve egészen a kölcsönös, egymást válogatott sértésekkel illető üvöltözésekig terjed a skála.

Fotó: Chung Sung-Jun

A két Korea közötti ezredfordulós enyhülés idején az övezet elcsendesedett, a déli oldalon 2004-ben le is szerelték az idővel egyre hatalmasabbá vált hangszórókat.
Tavaly azonban egy északi torpedó elsüllyesztette a Cshonan hadihajót, és a katonai válaszlépéseken, valamint a gazdasági szankciókon túl újra hadrendbe álltak a propaganda-hangszórók is. A déli oldalon 11 monstrumot üzemeltek be, plusz egy hagyományos rádióadót: az Északon fogható Szabadság hangja a 4minute lánycsapat Huh című számával indult. A dalszöveg miatt (nagyjából "azt csinálok, amit én akarok, és ebbe senki, főleg te nem szólhatsz bele") esett rá a választás, értelemszerűen utalva arra, hogy Északkal ellentétben Délen létezik a személyes szabadság. De ugyanígy megszólalt HyunA (aki az említett lánycsapat tagja) Change / Változz! (Vagy utalva az északi gazdasági helyzetre, itt inkább aprópénz?) című száma is.

Ugyanakkor ha a hadvezetésnek valóban az a célja, hogy átállítsa az ellenséget, és a rágógumipop hallatán ne a rakétaindító gomb kétségbeesett nyomkodására sarkallja, talán nem a hangerőre kellene gyúrni, hanem a látványra. A 19 éves Hyunának óriáskivetítőn több haszna lenne, mint a 11 hangszórónak együttvéve.

HyunA - Bubble Pop

A filmzene kapcsán futottunk bele a thaiföldi Loser Lover (Sudkhet Salet Pet / Sudkate Sledped) című, erősen limonádé-gyanús romantikus vígjátékba. Thaiföldnek feltett szándéka, hogy régiós szórakoztatóipari nagyhatalom lesz - kezdésként talán tessenek angol feliratot is rakni a dvd-kre gyárilag, a terjeszkedéshez ez bizony elengedhetetlennek tűnik.
Már csak a lehetetlen mellékszereplők és a The Jukks zenéje miatt is bizakodunk, hogy egy fanmade angol felirat azért előbb-utóbb kerül hozzá, ráadásul a főszereplő Arak Amornsupasiri civilben a Slur gitárosa.

The Jukks - She Get It OK (Loser Lover OST)

"Tisztára, mint Justin Bieber hétszer. Ezek mellett SP maga a megtestesült férfi macsóállat."
Tegnap este óvatlanul megmutattam egyik barátnőmnek a kiadó hivatalos csatornájára éppen akkor feltett új Infinite klipet, majd az előzőek hallatán kis híján infarktust kaptam.
Utána meg csodálkozott, hogy nem szóltam hozzá.
Legalább másfél percig.

Infinite - Be Mine

Jó, persze, én is tudom, igaza van. (És akkor még nem is látta a SHINee-t, höhö!)

A nyomokban a Modern Talking korszakát megidéző Be Mine a július 21-én megjelent Over the Top című albumot vezeti fel. A dátumot még úgy is tudták tartani, hogy négy nappal a megjelenés előtt egy nyomdai hiba miatt a lemezből harmincezer példányt be kellett zúzni.

Minden itt van egyben, amit szeretünk: a nyolcvanas évek eurodiszkó hangzása, zsenge koreai fiúk, szemceruzával kihúzott, érzéki mandulavágású szemek, és ütemes csípőmozgás. Hát hogy ne legyen így az ember pedofil?! (Most nézem, az átlagéletkoruk már 19 év, úgyhogy ez a veszély mégsem fenyeget).
Azt hiszem, a bennem élő, fanatikusan sikítozó, süldő tinilányt a kényszerzubbony ellenére nem sokáig tudom féken tartani.
És immár hivatalosan is szerelmesek vagyunk Myung-soo-ba, azaz L-be. (0:22-től is, de 3:04-kor már nagyon.)

Az előzőek után még mindig mandopop, egy visszatérővel. Négy év után Stefanie Sun még mindig szingapúri származású és továbbra is a mandopop piacon add ki lemezeket.

Az év első felében az énekesnő egy új albummal jelentkezett. Sok év telt már el az előző Against the Light albuma óta, ezért akik ismerik, azok már nagyon vártak tőle valami újat.

Számomra sajnos az album kissé csalódás volt, nincs meg benne az a sokszínűség, ami az Against the Lightot jellemezte. Hiányoznak róla az olyan dalok, mint például a huncut Gugi Gugi, vagy a szép, visszafogott Against the Light.

Helyettük kapunk nyers hangzású, vagy éppen olyan nehezebb, komorabb számokat, mint a fenti Shi Shuo Xin Yu is. Abból a szempontból azért tetszett az album, hogy a japán lemezekhez képest szembetűnően komolyabb hangzású. Igaz, ez a mandopop lemezekre általában is jellemző. Az énekesnő hangja pedig továbbra is a legjobbak közt van. Egyszerűen jó őt hallgatni minden számban.

Szóval akik valami hasonlót vártak Stefanie Suntől, azok nem fognak csalódni. A többiekkel pedig négy év múlva újra visszatérünk a témára.

Mandopop, azaz a mandarin nyelvű kínai könnyűzene. Legalább olyan zavarba ejtő, mint Kína maga. Lássuk csak, miért: Kínában az ősellenség Tajvan zenéit hallgatják, a diszkókirálynő lemezein csupa lassú, szentimentális balladát találni, a névleg kommunista Kína slágerlistáinak élén gyáriparosok és bankárcsemeték tanyáznak, a legkínaibb popsztár amerikai és nem beszél rendesen kínaiul, ráadásként egy helyi megasztárban 1,3 millió sms csupán a harmadik helyre elég.
Az alábbiakban szemléltető videókkal megtámogatott mandopop gyorstalpaló kezdőknek.

Aki szeretne naprakész lenni, annak itt a mandopop eladási listák jelenlegi éllovasa, (az egyébként amerikai  születésű, egykori telemarketinges) Van Ness Wu.

Van Ness Wu - Is This All

Az aktuális nyugati trendekkel rendszerint helyi zenészek előadásában találkozik az utca embere, aki nem feltétlenül figyel még a globális szupersztárokra sem. (Ez egyébként egész Ázsiára jellemző, szinte mindenhol a hazait részesíti előnyben a közönség.)
Ebből egyenesen következik, hogy a mandopop ott népszerű, ahol (főleg történelmi okok miatt) kínaiak élnek. Ez mind gazdaságilag, mind földrajzilag igen széles régiót takar, kezdve az ötmilliós, kőgazdag városállammal, Szingapúrral, aztán ott az ázsiai kistigris, Tajvan (23 millió lakos); mind Indonéziában, mind Thaiföldön él körülbelül nyolcmillió kínai, ahogy kínai a 27 milliós Malajzia negyede, és természetesen a legnagyobb felvevőpiac maga Kína. Az 1,3 milliárdos ország államnyelve ugyan a mandarin, de anyanyelvként csupán 850 millióan beszélik, míg a többiek a kínai nyelv számtalan dialektusának egyikét.
(Például úgy 75 millióan a kantonit - a kínai könnyűzene másik legjelentősebb ága, a Hongkong központú kantopop vígan meg is él belőlük.)

Ha kivesézünk egy pekingi slágerlistát, az előadók kilencven százaléka tajvani lesz. Közismert a Kína-Tajvan szembenállás, de akkor miért is hallgatnak Kínában tajvani zenét? Azért, mert mandopop fronton a tajvani zene a menő.
És mert nincs más.

Yoga Lin - Fly My Way

Hogy miért nincs? Amikor 1949-ben megalakult a Kínai Népköztársaság (továbbiakban Kína), a könnyűzene, mint imperialista méreg, ment a csípős-savanyú levesbe. Ha valaki nagyon énekelni akart, lehetett dalolni a párt nagyságáról vagy dicsőíteni az épp aktuális ötéves tervet.
Mao 1976-os halálával és Teng Hsziao-ping nyitásával változott a helyzet, csak épp addigra hazai gyártású könnyűzene (és aki értett volna hozzá) országhatáron belül nem akadt.

A kínai partoktól 160 kilométerre azonban igen. A jelenlegi formájában szintén 1949-ben alakult Kínai Köztársaságban (továbbiakban Tajvan) amerikai védőernyő alatt virágzott száz virág és a kapitalizmus. Az ekkorra már régiós popsztárokat kitermelő szigetországból megindulhattak a hanghordozók Kínába, persze a politikai szembenállás miatt véletlenül sem a legális csatornákon. A Kínában hivatalosan tiltott, de a gyakorlatban azért tűrt tajvani zene viharos sebességgel terjedt a feketepiac közreműködésével, egészen addig, míg az állami hivatalokban is a korszak ikonikus alakja, a tajvani Teresa Teng szólt a hangszórókból. Ezek után már nem volt mit tenni, 1986-ban levették a tiltólistáról a "burzsoá zenét" játszó énekesnőt, és a névrokonság okán megszületett a legendás mondás, miszerint "nappal Teng Hsziao-ping uralkodik Kínában, de éjszaka Teresa Teng."
Helyzeti előnyét (tőkeerős zenei kiadók, nemzetközi szupersztárok, évtizedes marketing-tapasztalat) ügyesen kihasználva vált Tajvan mára Szingapúrt és Hongkongot is megelőzve a mandopop fellegvárává.

Anthony Neely - Nightmares

A tajvani dominancián túl mandopop slágerlistát vizsgálva akkor éri az embert a következő meglepetés, amikor egészen elképesztő mennyiségben talál émelyítő, szentimentális balladát. Kínai nyelvterületen különösen rajonganak ezekért, gyakorlatilag műfajtól függetlenül egyetlen előadó sem engedheti meg magának, hogy aktuális lemezének legalább a háromnegyede ne ebből a kategóriából kerüljön ki. Ezért aztán mind a helyi diszkókirálynő, mind a helyi kemény rockerek lemezei az egy-két pörgősebb slágert leszámítva csupa melankolikus nótából állnak.

No és melyik kommunista ország mondhatja el magáról, hogy slágerlistáinak élén milliárdos gyáriparosok (Elva Hsiao) és bankárcsemeték (Terri Kwang) tanyáznak? Ráadásul úgy, hogy a gyáriparos videoklipje a Taiwan Gay Pride résztvevőivel készült egy habpartyn.
Mao meg forog a sírjában mauzóleumában.

Elva Hsiao - Let Love Fly

Napjaink mandopop sztárjait előszeretettel foglalkoztatja a kínai nyelvű filmipar, de a legnagyobbakkal már Nyugaton is találkozni. Jay Chou a Zöld darázs (The Green Hornet) című filmben az egykor Bruce Lee formálta Kato szerepében tűnik fel, Wang Lee-hom pedig Ang Lee Ellenséges vágyak (Lust, Caution), vagy épp Jackie Chan A katona (Little Big Soldier) című filmjében játszik.
Ha már az egyetemes mandopop szupersztároknál tartunk, Jay Chou és Wang Lee-hom mellett Jolin Tsai nevét illik feltétlenül ismerni.

Jolin Tsai - Ideal State

Ahogy a fenti videókból már kiderült, zeneileg nincs (egzotikus értelemben vett) keleti karaktere a mandopopnak. Sőt, az előadók naprakészen követik az aktuális trendeket, nyugati stílusokat és hangszereket használnak.
Hagyományos kínai hangszerekkel megbolondított modern popzenével kevesen kísérleteznek. Aki viszont mesteri módon ötvözi a két hangzást, az egy amerikai. Az USA-ban született és nevelkedett Wang Lee-hom 18 éves koráig szinte nem is beszélt kínaiul, tizenöt évvel később mégis ő játssza a legkínaibb zenét. A jelek szerint azonban annyira nem egyszerű a kínai nyelv, hogy hiába mandopop szupersztár másfél évtizede, hiába tanult kőkeményen, egy-két nyelvi baki a mai napig becsúszik. Ami akkor kínos igazán, amikor kantoni akcentussal egy hongkongi színésznő konferál mandarinul a kínai Grammy-n (Golden Melody Awards), és Wang Lee-hom simán felsétál más helyett a díjért, mert őszinte meggyőződése szegénynek, hogy az ő nevét mondták.

A mandopop előadók között egyébként is felülprezentáltak a tengerentúlon nevelkedett és/vagy vegyes házasságból születettek. De nem csak köztük.
Azok a külföldi zeneszerzők (illetve a jogdíjtulajdonosok), akiknek van egy csepp eszük, és legalább egyetlen egynyári slágert letettek anno az asztalra, azok most Kínában tülekednek. Ott ugyanis a kezdő sztárok számára előszeretettel vásárolnak be máshol már jól teljesített dalokat, amit odahaza a (fazékbavaló) kutya se ismer. A feldolgozásokon túl különösen népszerűek a svédek, nem egy skandináv producer már csak eleve a mandopop piacra szállít.
(Azért nem kell feltétlenül svédnek lenni. Szőkék előnyben, ugyanis nem csak az európaiaknak teljesen egyformák a kínaiak, ez fordítva is működik. Bármennyire furcsán hangzik, nekik sem egyszerű megkülönböztetni az europid egyéneket.)

Landy Wen - D.I.S.C.O.

A kínai nyelvterületen legalább 10 tévés tehetségkutató fut, de a piac akkora, hogy nem csak ezeket a műsorokat, de a versenyzőket is eltartja. Még úgy is, hogy rendszerint a legjobb tíz közé jutó előadók mindegyike automatikusan lemezszerződést is kap.
Ahogy például Jane Zhang, aki azon kevés nagyágyú egyike, aki a tajvaniak uralta mandarin nyelvű könnyűzenében szárazföldi kínaiként volt képes szupersztárrá válni. A legendás Super Girl tehetségkutatón tűnt fel 2005-ben, ahol a tévénézőktől hiába kapott végül 1,3 millió sms-t, ez kínai viszonylatban csupán a harmadik helyre volt elég. Jane Zhang ódivatú szépkislány-imidzse messze nem volt elég érdekes az első helyen végzett Li Yuchun (Chris Lee) különc, kisfiús egyéniségével szemben.

Jane Zhang - Only for Love (The Banquet OST)

Végezetül pár videó a mandopoppal történő további ismerkedéshez:

- indie rock (BearBabes, Sodagreen, Mayday)

- fiúcsapatok (Super Junior M, Fahrenheit)

- electropop (The Girl and the Robots)

- szentimentális balladák (Fei Yu-Ching, Alisa Galper)

Pillanatokkal megjelenése után már vezette a koreai online slágerlistákat a miss A első albumát felvezető Good-bye Baby. A jelek szerint JYP ismét telibe talált, és hát nem is ő lenne, ha a kliphez nem kétperces intró készült volna.

miss A - Good-bye Baby