O七a力uS口und

Istenkirály, Tajvan fenegyereke, a mandopop koronázatlan királya - mind-mind elcsépelt jelző, és együtt is kevés ahhoz, hogy legalább nagy vonalakban körülírja, hogy ki is Lee-Hom Wang. (Azért én már körülírtam ITT). A december 26-án boltokba kerülő új lemezéről a címadó dalt, a Heartbeat-et októberben még a modern rock vs. kínai opera kombóval vezette fel.

Lee-Hom Wang - Heartbeat

Idei 'Music-Man' fantázianevű ázsiai koncertturnéja állomásain Lee-Hom Wang (王力宏) rendre negyven-ötvenezres, lelkesen tomboló közönséggel állt szemben a színpadon. Miután a show véget ért, hazamentek a rajongók, egyedül maradt szállodai szobájában, és a saját szívdobbanásán kívül nem érzett-hallott semmit a külvilágból. Öregszik a lelkem, 32 évesen ettől hirtelen bepánikolt kissé. Számot vetett eddigi életével, miszerint Ázsia egyik legnagyobb szupersztárjának lenni nem egyeztethető össze a magánélettel, legalábbis nem egy komoly párkapcsolattal. A legenda szerint így született meg a Heartbeat, azaz a Xin Tiao. (Az angol cím nem fedi le teljesen az eredeti jelentést, ami nem "szívdobbanás", hanem "egy pillanatra kihagy a szív". Legalábbis azt mondják.)
 

Folytatva a legendagyártást, állítólag nagyon nehéz volt megírnia ezt a dalt (hivatalos megfogalmazásban: "extremely complicated"), mivel eddig életében több százezer alkalommal mondták már neki, hogy "szeretlek." Egyetlen koncert alkalmával ezrek üvöltik a "Szeretlek Lee-Hom!" mondatot, és elsővonalbeli nemzetközi sztárként illő erre szenvedélyesen reagálni, az utolsó autogramkérőt is megölelni, csecsemőket puszilgatni, etc-etc. 
Magánemberként azonban nagy árat fizet mások szeretetéért, és hogy másoknak örömet okozzon, erről szól a Heartbeat.
Persze az új album beharangozójaként, egy karácsony előtt piacra dobott romantikus számhoz jó ez a körítés, ami netán még marketingfogás is lehet, ugye. A sajtóhírek szerint azonban Lee-Hom komolyan elgondolkozott azon, hogy befejezi pályafutását, de ez utólag szerencsére csak pletykának bizonyult. Az biztos, hogy a szupersztárság kemény meló, sokat kivesz belőle, napi négy óránál több alvás nem jut mellette. (Semmi másért, csak ezért nem leszek soha szupersztár.) 
 

Miközben a fiúcsapatokról szóló sorozatunk kapcsán komoly kutatómunkát végzek a témában, hogy az ázsiai lányok szemében mikor szép egy ázsiai férfi (feltett szándékom megérteni, mit esznek a fiúcsapatok néha paradicsommadárra emlékeztető tagjain), az ázsiai férfit vonzóvá tevő anatómiai jegyek tudományos felsorolásakor épp Lee-Hom Wang-ot hozzák fel példának, mondván az egyik legszebb férfipéldány az ázsiai kontinensen. (Az a Lee-Hom, aki ironikus módon ízig-vérig amerikai, höhö, aki New York-ban született, nőtt fel, és amerikai egyetemre járt...;) 

A többi tibeti származású énekesnőkhöz hasonlóan Alan Dawa Dolma is olyan erős hangorgánummal rendelkezik, amit a Tibeti-fennsík lakói (mint magától értetődő képességet) szülőföldjük magas fekvéséből eredeztetnek. Pályatársaival ellentétben (Kelsang Metok, Aluazhuo, Tsui Kiya, Sa Ding Ding) viszont nem csak Kínában csinált karriert, hanem Japánban is, valamint alan (így, kisbetűvel) magasan képzett erhu-művész is, aki hívő buddhistaként legtöbbször a szeretetről és a békéről énekel. 

alan - Ashita e no Sanka 

Míg Amerikában és Nyugaton úgy általában nem problémáznak egy-egy dallal (hacsak nem túl durva a szövege, vagy nem káromkodással van tele), addig Koreában a cenzorok drákói szigorral őrködnek a köznép vélt vagy valós érdekei és elsősorban erkölcse felett. Mert bizony a koreai cenzor fő ellensége nem más, mint a szexuális jelentéssel bíró kétértelmű utalás. Ilyenkor minimális esetben arra kötelezik az előadót, hogy írja át a szöveget, de nem ritka, hogy egész egyszerűen tiltólistára kerül nem csak a dal és a hozzá készült klip, hanem esetenként akár az egész album is. Az alábbiakban a közelmúlt legemlékezetesebb túlkapásai.

Indulásakor nem sokan fogadtak volna arra, hogy Chae Yeon sokra viszi, de a cenzorok sztárt csináltak belőle. Betiltották a Two of Us videóját, mert ez a szemérmetlen nőszemély megmutatta a csupasz hátát és látni engedte a fehérneműjét, kétséget sem hagyva afelől, hogy valóban egy szál tangában állt (ült) kamera elé*. Az egyébként csak egy kissé pikáns klip túl sok a konzervatív Koreában, így rögtön tiltólistára került, az országos földi csatornák egyáltalán nem, bizonyos kábelcsatornák pedig csak este 10 után játszhatták. A dal maga azonban egyre népszerűbbé vált, végül elérte a Nr.1 pozíciót, és ekkor már mindenki a betiltott klipet vadászta a neten. Ezzel olyan általános figyelem irányult Chae Yeon-ra, ami beindította karrierjét**, az emlékezetes "botrány" nélkül valószínűleg ugyanúgy eltűnt volna, mint a többi egynyári slágert prezentáló énekesnő.
 

Chae Yeon - Two of Us

Ha KOTOKO, akkor Re-sublimity, nem vitás.

Nem vagyok nagy rajongója az énekesnőnek, de a Re-sublimity már-már überelhetetlen. Nagyon jól építi fel a refrént, megvan az eleje, vége is. Nagyon jól kidolgozott, lendületes szám az énekesnő egyedi vokáljával, ráadásul a klippel sem rontottak rajta, sőt. Az egyik kedvencem tőle, de másoknak is tetszhetett, mert a 2004-es Re-sublimity kislemez fogyott legjobban KOTOKO kislemezei közül.

Az énekesnőben mindig meg volt a lehetőség, hogy egy szinttel feljebb lépjen nálam, de nem igazán jöttek össze az albumai. Pár kiemelkedő szám mindig akad rajtuk, viszont az még nem elég, főleg így a Re-sublimity után hallgatva őket. Arról nem is beszélve, hogy néha becsúsznak neki elég gyenge darabok is, mint például a májusban megjelent Special Life!.
Rendben van, hogy ezeket a dalokat animékben használják fel, de attól még nem kéne ennyire gyengéket összehozni. Ezeket a kislemezeket nem is tudom komolyan értékelni. Szerintem ezekkel még az amerikai Anime Expo-n sem tudna nagy sikert elérni – előző években már fellépett ott KOTOKO és állítólag nagy sikere volt.
Természetesen ez semmit nem vesz el a Re-sublimity érdemeiből, amit egyébként a Kannazuki no Miko című animében használtak fel...

Ennél a YUI-s bejegyzésnél az volt a célom, hogy olyan klipet válasszak, ami nem a legújabb és olyat, ami nem feltétlenül a kedvencem..
Hát ez nem sikerült. :D

..Ugyanis a két feltétel üti egymást, de annyi baj legyen. (:
Nem csak azért szimpatizálok Yuival, mert nagyjából ugyanannyi idős, mint én, hanem azért is, mert Yui azon kevés előadók közé tartozik, akiket már a karrierjük elején megismertem. Yui karrierje 2004 végén kezdett beindulni az első kislemezével, pont akkor, amikor én is komolyabban elkezdett ismerkedni Japán zenei világával.

Amikor először hallgattam tőle a Feel My Soult (második kislemeze), akkor még nem gondoltam, hogy ekkora karriert fog befutni, bár a dal már akkor is nagyon tetszett. De ahogy jöttek az új kislemezei, csak nem akart alábbhagyni a lelkesedésem Yui irányába. Igaz eleinte még nem figyeltem rá annyira, de később ez nagyon gyorsan változott. Yui annyira meggyőző színvonalat hozott, hogy az első From Me to You albuma 2006 legnagyobb meglepetése és az év egyik legjobb albuma lett nálam. Ezért akinek tetszik a Life, annak kiemelten ajánlott album (meg úgy egyébként is).
Yuival kapcsolatban van még egy dolog, amitől a zenéje és ő maga is nagyon könnyen megszerethető. Mifelénk csak úgy hívjuk őt, hogy ő "a lány a szomszédból". De tényleg, az egyszerű, visszafogott, hétköznapi karakterével egy új színt hozott a japán popvilágba, ami nagyon jól visszatükröződik a zenéin és a klipjein is. Mivel Japánban járunk és átlagos, mindennapi hangulatot visszatükröző dolgokról van szó Yui kapcsán, ebből egyenesen következnek a városi képek a klipekben. Ami mindig egy óriási vonzerőt jelent számomra -ha valaki már olvasgatott engem itt az OtakuSoundon, akkor már tudhatja-.

Yuit az utóbbi időben bírálták -megjegyzem nem alaptalanul-, zenéi egyhangúvá válásával, és azzal, hogy az énekhangja nem feltétlenül üti meg az élőkoncerteken elvárható szintet.
A dalaival kapcsolatban sajnos én is ezt tapasztaltam. Valahogy szerintem látva Yui sikerességét a kiadó kicsit már túlerőltette őt.. Bár az évenkénti egy album kiadása nem szokatlan a japán előadók körében, de ez a legtöbb esetben a kreativitás rovására megy, ami sajnos nagyon is jól hallható a lemezeken. Talán ennek is köszönhető, hogy most kicsit pihentetik őt, ami a zenéjének biztos nem fog ártani.
Yui hangjáról viszont nincs mit sokat vitatkozni, kétségtelen, hogy nem a legerősebbek közé tartozik, viszont ez senki se zavarjon, mert az ő dalaihoz ez inkább pozitívum, mint negatívum. Igaz, ha élőkoncertre mennék, akkor nem Yui lenne az első a listámon.

Mindezek ellenére Yuit nem lehet nem szeretni. Nem azért mert aranyos, hanem azért mert olyan mint mi. Sikerei ellenére sohasem tudtam nagy sztár előadóként tekinteni rá, és ez szerintem a jövőben is így lesz. :)

Még több információ magyarul Yuiról neko-chan megújult oldalán, a yui-fan.extra.hu-n.

A Flumpool után ma újabb japán indie bandákra hívom fel a figyelmet, rögtön háromra is, nevesítve ők a The Telephones, a Sakanaction, és a NICO Touches The Walls, azaz szabadfordításban: "Nico nekimegy a falnak". De nem koppan nagyot, és hál'azégnek nem is hallgat. 

The Telephones - Love&Disco

A négytagú The Telephones közelebb áll a mainstream amerikai előadókhoz (The Killers, Panic! At The Disco), mint a japán rockzene képviselőihez. Dalszövegeikben domináns az angol nyelv, és míg az Urban Disco számuk így akár a Franz Ferdinand repertoárjába is beférne, a Free Throw címűt pedig a nyolcvanas évek végi new wave angol zenekarai is bevállalták volna, a Love&Disco klipje azért tipikusan japán. Bár érdemi információt nem találtam róluk, nem keverni őket a szintén indie svájci Telaphones-szal és Katival. 

A Sayounara Arigatou személyében itt most egy igazi zenei csemegét tisztelhetünk!

 
Az előadó Natsukawa Rimi, aki okinavai zenei elemeket ötvöz modern hangzással a dalaiban, habár lehet találkozni okinavai hatásokat mellőző dalokkal is tőle. Szerencsére a Sayounara Arigatou nem ilyen. Nagyon jól kihallatszik belőle az okinavai stílus, főleg a hagyományos sanshin*, három húros hangszernek köszönhetően.
Nem ismerem egyébként teljes mértékben az énekesnő életművét, de eddig szinte csak hasonló, nyugodt hangvételű, könnyen fogyasztható, kellemes dalokkal találkoztam tőle. Természetesen ez nagyon rendben is van így, különösen ha olyan jól vegyíti a népi elemeket a zenéjébe, mint ahogy ezt a Sayounara Arigatou-ban hallhatjuk. Mondjuk nem lehet túlzottan nehéz neki, hiszen az okinavai régióban** nőtt fel.

Ebben az évben csak egy kislemezzel (Inochi no Oto) és egy válogatás albummal (Ai no Uta) találkozhattunk az énekesnőtől, amin megtalálható az itt lent hallható Sayounara Arigatou Ama no Kaze változata is (a dal két változatát külön kislemezeken adták ki 2005-ben és 2006-ban).
Érdemes figyelni, hogy az uniformizált hangszerelés miatt mennyit is veszít a dal eredeti bájából. Igazán szeretem a zongorát, de ezt a dalt felesleges "elrontani" vele (ebben a verzióban hangsúlyosabb). Van, amit nem érdemes ennyire hagyományos stílusokba kényszeríteni..
Persze soha rosszabb dalt Natsukawa Rimitől. :)

**Az Okinava Japán legdélebbi megyéinek egyike és többnyire kisebb-nagyobb szigeteket foglal magába. Gondolom a nevét pedig a legnagyobb szigetről, Okinaváról kapta.
*a wikipédiában bóklászva több fajtáját is találtam ennek a hangszernek, de nekünk elég lesz ez az elnevezés is. Persze aki tudja, hogy pontosan milyen hangszerek szólalnak meg a dalban, ne tartsa vissza. :)

Ez az első dal a Do As Infinity-től, amit hallottam. Animés körökben bizonyára széles körben ismert a népszerű InuYasha-nak köszönhetően. Én is így ismerkedtem meg a dallal, no nem közvetlenül az animének köszönhetően, hanem amiatt hogy mennyire elterjedté vált annak hatására. Nem mintha egyébként nem lenne nagyszerű dal..
Szerintem rugaszkodjunk is el az animés vonalról, mert a Do As Infinity sokkal több, mint valamilyen TV-ben hallható animezene.

A együttes leginkább laza rock vonalon mozgott régebben és ennek gyümölcse a Shinjitsu no Uta is, ami szerintem az egyik legkarakteresebb számok egyike a csapattól. Nagyon jól ötvözi az erhu (ahogy azt Gianni mestertől megtudhattuk) jellegzetes hangját a modern elemekkel, miközben az együttes hagyományira is épít. Már rögtön az elején ízelítőt kaphatunk a hangszerből, ami később is hangsúlyos marad.
Ritkán hallani olyan dalokat, amikbe a hagyományos hangszerek is ennyire bele tudnak épülni. Ez egy nagyon jó pontja a számnak. Az együttes többi szerzeménye is hasonlóan érdekes -érdemes belehallgatni néhány albumukba-, nem véletlenül rendelkeztek óriási rajongótáborral..

A múlt idő nem véletlen, ugyanis hat évvel a debütálásuk után, 2005-ben a Do As Infinity feloszlott, mégis pár hónappal ezelőtt, mindenki meglepetésére az együttes tagjai Van Tomiko és Owatari Ryo bejelentette a csapat visszatérését.
Az igazsághoz még hozzátartozik, hogy '99-ben Nagao Dai támogatásával indult a Do As Infinity, de ő idővel háttérbe vonult. Azt érdekes lenne tudni, hogy most vajon kap-e valamilyen szerepet az újjáalakult bandában. Mindenesetre 2009 első felében meglátjuk, hiszen ígéretek szerint akkor jönnek majd új dalokkal.
Gondolom a Do As Infinity rajongók már epekedve várják vissza kedvenc együttesüket, de senki se aggódjon, mert jövőre még mi is biztosan visszatérünk rájuk..